Hozzám már hűtlen lettek a szavak
Vagy én lettem mint túláradt patak
Oly tétova céltalan parttalan
S úgy hordom régi sok hiú szavam
Mint a tévelygő ár az elszakadt
Sövényt jelzőkarókat gátakat
Oh bár adna a Gazda patakom
Sodrának medret, biztos utakon
Vinni tenger felé, bár verseim
Csücskére Tőle volna szabva rím
Előre kész, s mely ott áll polcomon
Szent Bibliája lenne verstanom
Hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
Bujkálva, később mint Jónás a Halban
Leszálltam a kínoknak eleven
Süket és forró sötétjébe, nem
Három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam
Mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltűnök
A régi hangot s, szavaim hibátlan
Hadsorba állván, mint Ö suttogja, bátran
Szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
Vagy míg az égi és ninivei hatalmak
Engedik hogy beszéljek s meg ne haljak